A neoklasszikus makroökonómia hat legnagyobb kihívása

A neoklasszikus makroökonómia dominálja az elméleti kutatásokat és a közgazdaságtani oktatást a világon szinte mindenhol a mai napig. Annak ellenére, hogy már 2001-ben George A. Akerlof közgazdász a Nobel-díj átvételekor számos alapvető kritikát fogalmazott meg a neoklasszikus makroökonómiával szemben. Ebből hat olyan problémát emelt ki, amit ő a neoklasszikus makroökonómia legnagyobb kihívásainak tart.


16 év telt el azóta és számos kutatás veti fel újra és újra ezeket a kérdéseket, de a sztenderd gondolkodás még mindig mintha nehezen térne el a neoklasszikus paradigmáktól.

A neoklasszikus megközelítés abból indul ki, hogy a döntéshozók racionálisak, hasznosság-maximalizálók (a saját érdekeik alapján legjobbat választják) és teljes információval rendelkeznek. Ezen feltevések alapján pedig egy általános egyensúly is meghatározható (egy olyan helyzet, amitől már egyetlen gazdasági szereplő sem akar egyoldalúan eltérni), ami jól leírja a gazdasági folyamatokat. Viszont ez a megközelítés sokszor már a feltevésekben ellentmondásba ütközik fontos megfigyelésekkel.

Akerlof 6 kihívása a következő (mindegyik ponttal és a rájuk adott megoldási javaslatokkal részletesebben is foglalkozunk külön bejegyzésekben):

  • Nincs teljes foglalkoztatás (olyanok is munka nélkül maradnak, akik szeretnének dolgozni, csak nincs rá lehetőségük)

A neoklasszikus megközelítésben bárki munkához juthat, ha az egyensúlyi fizetésnél egy kicsivel kisebb összeget is hajlandó elfogadni. Tehát nem maradhatna olyan, aki ne tudna munkát találni. Ezzel szemben ez szinte sohasem valósul meg a gyakorlatban. (Yellen, 1984)

  • A monetáris politika hatása

A neoklasszikus megközelítésben a változás előre látható, így beépülnek a várakozásokba és emiatt nincs hatása a monetáris politikának. (Shapiro és Stiglitz, 1985)

  • A magas munkanélküliség nem csökkenti az inflációt

A Phillips görbe alapján, ha a munkanélküliség magas szinten van, akkor az csökkenti az inflációt, míg az alacsony munkanélküliség növeli az inflációt. Viszont ez nem jellemző összefüggés az adatokban.

  • Túl alacsony megtakarítás

A megfigyelések alapján az az elterjedt vélekedés, hogy az emberek keveset tesznek félre a jövőre (Laibson, 1997), ami például alacsony nyugdíj megtakarításhoz vezet. A neoklasszikus megközelítésben ez nem is értelmezhető probléma, hiszen mindenki optimális döntést hoz a megfelelő információk alapján. Tehát az alacsony nyugdíj megtakarítás a számára legjobb. Viszont a megfigyelések nem ezt támasztják alá.

  • A részvényárak túlzottan nagy mozgása

A neoklasszikus megközelítés alapján a részvények ára a hozzátartozó cég fundamentális értéke (az az érték, amit például a cég eszközei, jövőbeli növekedése vagy egyéb mutatók alapján érhet ma a cég) alapján alakul ki. Viszont a részvények ára egy nap alatt 1-2 százalékot is mozog rendszeresen. Valószínűtlen, hogy a fundamentális érték ilyen gyorsan változna naponta. (Campbell és Shiller, 1987)

  • Az alacsony társadalmi rétegek perzisztensen nehéz helyzete

A neoklasszikus megközelítésben a szegénység az alacsony vagyoni és tudásbeli tőke eredménye. Viszont nem magyarázza meg, hogy ez a társadalmi réteg miért a legveszélyeztetettebb az alkohol és drog problémák vagy a bűnözés kapcsán. Azt sem, hogy miért olyan nehéz és ritka a felemelkedés ebből a társadalmi rétegből.

Ebből a hat megfigyelésből legalább három olyan, amiben nagyon erős egyetértés van még a tudományos életben is. Például Richard Thaler idén többek között a túl alacsony megtakarítási ráta (önkontroll hiánya) vizsgálatáért és viselkedés közgazdaságtani magyarázatára kapta a Nobel-díjat.

De, ha ilyen erős érvek szólnak a neoklasszikus makroökonómia ellen, mi lehet az, ami miatt még mindig tartja ezt domináns szerepét? A legerősebb érv mellette, hogy bár számos meggyőző eredmény született az említett területeken, még mindig nincs egy egységes elméleti alapokon álló alternatív modell. Ráadásul a versengő modellek is általában a neoklasszikus modellből indulnak ki, mindig csak egy változtatással, hogy egy konkrét részkérdésre tudjanak fókuszálni.

Ma még mindig nyitott kérdés merre indulhat el a modellezés a neoklasszikus alapoktól, de az igazán izgalmas kihívás az lenne, ha teljesen új alapokra lehetne építkezni.

Szerző: Neszveda Gábor


Akerlof, G., A.  (2001) Behavioral Macroeconomics and Macroeconomic Behavior, Prize Lecture, The Sveriges Riksbank Prize in Economic Sciences in Memory of Alfred Nobel 2001

Campbell, J. Y., & Shiller, R. J. (1987). Cointegration and tests of present value models. Journal of Political Economy, 95(5), 1062-1088.

Laibson, D. (1997). Golden eggs and hyperbolic discounting. The Quarterly Journal of Economics, 112(2), 443-478.

Shapiro, Carl and Joseph E. Stiglitz, (1985) “Equilibrium Unemployment as a Worker Discipline Device,” American Economic Review , 74, pp. 433–444

Yellen, J., L., (1985) “Efficiency Wage Models of Unemployment,” American Economic Review, Papers and Proceedings of the Ninety-Sixth Annual Meeting of the American Economic Association, 74, pp. 200–205.


Kép forrása: pixabay.com

A neoklasszikus makroökonómia hat legnagyobb kihívása” bejegyzéshez 10 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s