A Nobel-díjas közgazdász így növelné a megtakarítási hajlandóságot

George Akerlof közgazdasági Nobel-emlékdíjas kutató szerint a neoklasszikus makroökonómia egyik legnagyobb kihívása, hogy nem magyarázza meg a túl alacsony megtakarítási rátákat és nem ad konstruktív javaslatot a megoldásra. Másfél évtizeddel később, tavaly kapta meg a közgazdasági Nobel-emlékdíjat Richard Thaler többek között ennek a kérdésnek a kutatásáért. Thaler a viselkedési közgazdaságtan (behavioral economics) felől közelítette meg az alacsony megtakarítási rátának a lehetséges okait és annak lehetséges megoldásait. A viselkedési közgazdaságtan az emberi viselkedést szeretné jobban megérteni, és az ebből nyert ismeretek alapján modellezni a közgazdasági kérdéseket.

Felmérések szerint a magyar lakosság mindösszesen 13-20 százaléka tudna fedezni egy váratlan kiadást. Ez azt jelenti, hogy 5 emberből legalább 4-nek gondot okoz a megélhetés, ha elveszíti az állását vagy egy nagyobb káresemény éri. Ilyenkor jellemzően csak nagyon drága megoldás marad, mint a kölcsönök, hitel vagy az alapvető ellátásokról való lemondás. Ez az arány nem sokkal jobb más országokban sem. Ráadásul az emberek többsége tervezi, hogy növeli megtakarításait, de ezt mégsem valósítja végül meg (Choi et al., 2004).

Thaler úgy gondolja, hogy ez a probléma leginkább a megfelelő önkontroll hiányából fakad. A pszichológia már régóta vizsgálja és ismeri ezt a jelenséget, de a közgazdaságtan csak nem olyan régen kezdte el beépíteni ezt a modellekbe (Laibson, 1997; O’Donoghue és Rabin, 1999).

A jelenség lényege, hogy az emberek aránytalanul sokra értékelnek mindent, amit azonnal megkaphatnak szemben azzal, ha várni kell rá. Ezt sokszor a hiperbolikus diszkontálással írják le. A következő egyszerű példa jól szemlélteti a probléma jellegét.

„Képzelje el, hogy két lehetőség közül tud dönteni. Az egyik esetben hamarabb jut pénzhez, viszont egy kisebb összeget kap csak cserébe, míg a második esetben nagyobb összeget kap, de csak később jutna hozzá.

Első döntés: Melyiket választaná az alábbi két lehetőség közül?

  1. A) 8 ezer forint ma
  2. B) 10 ezer forint egy hét múlva

Második döntés: Melyiket választaná az alábbi két lehetőség közül?

  1. C) 8 ezer forint 52 hét múlva
  2. D) 10 ezer forint 53 hét múlva”

Az emberek többsége az első kérdésnél az A-t választja, viszont a második kérdésnél a D-t választja a többség. Ez azért érdekes, mert aki A-t és D-t választja egyszerre az ellentmondásba kerül önmagával. Amikor D-t választja, azzal azt állítja, hogy inkább vár egy hetet cserébe több pénzt kap. Viszont egy év (52 hét) után, ha újra választhat, hogy vár-e még egy további hetet, akkor az A döntése alapján már nem akarna várni és megváltoztatja eredeti döntését. Ezt a jelenséget hívják a jelen felé való torzításnak (present bias). Ez alapján, ha két jövőbeli esemény között kell választani, akkor türelmesek vagyunk, de ha egy azonnali és egy jövőbeli esemény között, akkor már türelmetlenné válunk.

A példában illusztrált döntéseket hozzuk sokszor, amikor megfogadjuk, hogy majd leszokunk a dohányzásról, mert egészségtelen, de azért ma még utoljára rágyújtunk. Ehhez hasonlóan sokszor eltervezzük, hogy majd többet mozgunk, de végül rendszeresen elhalasztjuk az edzést néhány nappal (Vigna és Malmendier, 2006). Ilyen típusú döntéseket hozunk nap mint nap, de olyan fontos kérdésekben is, mint például a hitelfelvétel, vagy amikor fiatalon döntünk az időskorú megtakarításainkról.

Viszont a probléma megértése segít eszközt is adni a szabályozó kezébe, hogy segítse növelni a megtakarítási hajlandóságot. Ha az embereket nem arról kérdezik, hogy mennyit szeretne megtakarítani a mostani jövedelméből, hanem arról, hogy mennyit akar megtakarítani a jövőbeli jövedelméből, akkor sokkal magasabb arányban takarítanának meg az emberek. Hiszen a modell szerint a jövőbeli események között már higgadt döntéseket tudunk hozni, és türelmesebbek vagyunk.

Ezt a hipotézist vizsgálta Thaler és Benartzi (2004). 40 hónapon keresztül figyelték meg az egyik cég dolgozóit. Az egyik csoportja a dolgozóknak a szokásos módon dönthette el mennyit rak félre megtakarítási számlájára, míg egy másik csoport tagjai arról dönthettek, hogy fizetésük jövőbeli emelkedéséből mennyit takarítanak majd meg. Ezzel a második esetben már jövőbeli események kapcsán kellett döntést hozniuk. Azt találták, hogy ha a jövőbeli fizetés kapcsán kell dönteni, akkor a megtakarítási ráta 3,5 százalékról 13,6 százalékra növekedett. Tehát tényleg türelmesebbekké váltak az emberek és így a megtakarítások is nőttek.

Ezeket az eredményeket számos területen lehet alkalmazni. Például ez alapján olyan banki megtakarítási számlákat lehet létrehozni, ami segít egy kötelezettségvállalási terv elkészítésében és annak betartásában is.  Ashraf, Karlan és Yin (2006) egy fülöp-szigeteki bank ügyfelein tesztelték a kötelezettségvállalási terv működését. 1777 ügyféllel töltettek ki egy kérdőívet, amiből megismerték a diszkontálási preferenciáikat. Majd véletlenszerűen 710 ügyfélnek közülük fel is ajánlották, hogy egy ilyen kötelezettségvállalással járó számlát nyithatnak. Összesen 202 ügyfél nyitott is ilyen számlát a 710 ügyfélből. 140 arra tett vállalást, hogy egy adott időpontig nem vesz fel a számláról pénzt, míg 62 ügyfél azt vállalta, hogy addig nem fér hozzá a számlához, amíg ott össze nem gyűjt egy előre megadott összeget. Mind a dátumot és az összeget is az ügyfelek maguk választhatták meg. Ez a 202 ügyfél szerződéses formában vállalta, hogy csak igazolt orvosi kiadások vagy családon belüli elhalálozás esetén szeghetik meg a vállalásukat. Az eredmények azt mutatják, hogy tényleg azok választották ezt a kötelezettségvállalási tervet, akiknek a diszkontálási válaszaik alapján nagyobb a szükségük rá. Másodszor, ez tényleg drasztikusan segítette növelni a megtakarításaikat a kontroll csoporthoz képest.

Szerző: Neszveda Gábor


Ashraf, N., Karlan, D., & Yin, W. (2006). Tying Odysseus to the mast: Evidence from a commitment savings product in the Philippines. The Quarterly Journal of Economics, 121(2), 635-672.

Thaler, R. H., & Benartzi, S. (2004). Save more tomorrow™: Using behavioral economics to increase employee saving. Journal of Political Economy, 112(S1), S164-S187.

Choi, J. J., Laibson, D., Madrian, B. C., & Metrick, A. (2004). For better or for worse: Default effects and 401 (k) savings behavior. In Perspectives on the Economics of Aging (pp. 81-126). University of Chicago Press.

Laibson, D. (1997). Golden eggs and hyperbolic discounting. Quarterly Journal of Economics, 112(2), 443-478.

O’Donoghue, T., & Rabin, M. (1999). Doing it now or later. American Economic Review, 103-124.

Vigna, S. D., & Malmendier, U. (2006). Paying not to go to the gym. American Economic Review, 96(3), 694-719.


Kép forrása: pixabay.com

A Nobel-díjas közgazdász így növelné a megtakarítási hajlandóságot” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Hozzászólások letiltva.