Skidelsky Keynes interpretációja: a bizonytalanság mindent visz

Robert Skidelsky „Keynes – A mester visszatér” című könyve 2009-ben, a pénzügyi válság tetőfokán jelent meg. Nem titkolt célja volt, hogy a „Mester” szellemiségének, gondolatainak megidézésével segítséget nyújtson a válságból történő kilábaláshoz, amelyet a túlglobalizálódás, a fellazított pénzügyi szabályozás és a pénzügyi tudatosság fontosságának kormányzati alulbecslése okozott. Habár a világgazdaság többé-kevésbé már kilábalt a válságból, a korábbi krízisek után jellemző fellendülés és optimizmus elmaradt. John Maynard Keynes közgazdaságtana, filozófiája, etikája és politikája, illetve ezek helyes értelmezése elméleti kapaszkodót nyújthat a jelenlegi, gazdaságilag és politikailag is kissé kaotikus időszakhoz, emellett pedig a közgazdaságtan különösen aktuálissá vált megújításához is muníciót adhat. Ezeket kívánta elősegíteni a Pallas Athéné Könyvkiadó a könyv magyar nyelvű megjelentetésével, amelyet Robert Skidelsky, a könyv szerzője mutatott be 2018. június 7-én az Ünnepi Könyvhét keretei között.

A könyv Keynes tevékenységének mindenoldalú bemutatására törekszik. Skidelsky a következő pontokban véli megragadni a „Mester” közgazdasági tanainak lényegét, amit az utódok nem teljes mértékben értettek meg, mivel a bizonytalanság (ami kockázatkezelési módszerekkel nem kezelhető) keynesi fogalmát tévesen adaptálták:

  • Keynes közgazdaságtana a bizonytalan körülmények melletti választásról szól. A klasszikus, neoklasszikus közgazdák azt tételezik fel, hogy a piaci résztvevők tökéletes tudással bírnak a jövő eseményeiről, vagyis csak mérhető kockázatokkal szembesülnek. Befektetési döntéseik esetén is (mint az életbiztosításnál) ismerik a valószínűségeket. Keynes viszont úgy gondolta, hogy sok helyzetben a piaci résztvevők nem csökkenthető bizonytalansággal néznek szemben. Nem tudnak helyesen kockázatot kalkulálni amikor befektetnek A vagyon fogalma és mértéke nem segít akkor a döntések meghozatalában, amikor nem mérhető kockázatok (keynesi bizonytalanság) állnak fenn, mondja Skidelsky. Ezért van a pénznek, mint értékőrzőnek létfontosságú szerepe. A gazdasági szereplők a pénzzel védik magukat a bizonytalansággal szemben, a pénz teszi lehetővé az embereknek, hogy elhalasszák döntéseiket: megvásároljanak-e most bármit is, és ha igen, akkor mit.
  • A keynesi közgazdaságtanban nem a termelékenység és a takarékosság határozza meg az egyensúlyt. A döntéshozók várakozásai mellett sok a lehetséges „egyensúlyi állapot”, és ezek egyike sem „természetesebb”, mint a másik. A bizonytalanság az, ami megmagyarázza, hogy az emberek miért tartják megtakarításukat kamatot nem hozó likvid pénz formájában és a kamatláb miért nem jól szabályozza a megtakarításokat és a befektetéseket. Az összes szereplőt a jövővel kapcsolatos kisebb-nagyobb bizonytalanságok motiválják, valamint – ennek kivédése – a likviditás biztosításával. A bizonytalanság széttöri a kereslet és kínálat közötti korábban szorosnak gondolt kapcsolatot, és megmagyarázza, hogy a rossz piaci kilátások miért tudják tartósan átitatni és elfojtani az üzleti aktivitást. A bizonytalanság kulcskérdéssé válik, mivel megélhetésünk és prosperitásunk a jövőre vonatkozó nézeteiken múlik. A kapitalizmusban a bizonytalanságot maga a rendszer hozza létre.
  • A valószínűség gyakorisági elméletét Keynes olyan elmélettel helyettesíti, amelyben a valószínűség a feltételezések függvénye. Keynes „valószínűségi elmélete” a legközelebb áll ahhoz, ahogy az emberek a „valószínű”, „valószínűleg”, „nem tudom” szavakat használják. Ezzel szemben az ún. hatékony piacok elmélete – ami jelentős részben felelős a 2008-as válságért is, mivel a szabályozók erre alapozták szabályozásukat -, azt feltételezi, hogy a pénzpiacok ekvivalensek a biztosítási piacokkal, ahol a kockázatokat precíz módon ki lehet számítani. Az ismeretlen valószínűségek viszont a „bizonytalannak” felelnek meg. Vegyünk néhány keynesi példát: egy európai háború kilátásai bizonytalanok, miként az is, hogy mennyi lesz a réz ára vagy a kamatláb húsz év múlva. Ezekre az ügyekre vonatkozóan nincs olyan tudományos alapunk, amelyen valószínűségeket kalkulálhatnánk.
  • Ahol az aggregált kínálati és keresleti görbe találkozik, az a hatékony kereslet. Keynes megmutatta, ez nem feltétlenül a teljes foglalkoztatás pontja. Keynes az „aggregált keresletet” két összetevőre, fogyasztói és beruházási keresletre bontotta. Ha a fogyasztási hajlandóság csökken, akkor a fogyasztás és a termelés közötti szakadékot beruházással kell kitölteni, ha fenn akarják tartani a teljes foglalkoztatást. Keynes úgy kezelte a megtakarítást, mint a fogyasztás maradékát, nem pedig mint forrást a beruházás számára. Minél takarékosabb egy társadalom, annál nehezebb fenntartani a teljes foglalkoztatás állapotát. A „fogyasztási hajlandóság” és a „beruházási indíték” megadásával egyértelműen meghatározható a foglalkoztatás nagysága. Keynes bizonyítja: a bérek csökkentésével, nem szüntethető meg a kibocsátás túlkínálata; a foglalkoztatás csökkenése esetén szűnik meg a túlkínálat, hacsak az állam nem lép fel pótlólagos kereslettel (például útépítést rendel meg).
  • Az „alulfoglalkoztatási egyensúly” keynesi fogalma szerint a piacgazdaság híján van olyan hatékony belső mechanizmusnak, hogy kiigazítsa önmagát. A gyakorlatban a befektetés várható hozama éveken át ki van szolgáltatva annak a bizonytalanságnak, amit a különböző típusú beruházások iránti jövőbeli kereslet jelent, amit meghatároz a kamatláb, az inflációs ráta, a valutaárfolyam, a technikai fejlődés és egyebek. Egyszerűen nem tudjuk, hogy mekkora lesz 5-10 éven át a beruházásunk megtérülése. A jelenlegi árak sem mondanak sokat a jövőbeli árakról, így a bizonytalanság a hivatásos befektetőket spekulációra kényszeríti.
  • A kamatláb – írta Keynes – az az „ár”, ami egyensúlyba hozza a gazdagság készpénz formában való birtoklásának óhaját, a rendelkezésre álló készpénzmennyiséggel. De minél nagyobb a bizonytalanság, annál nagyobb az emberek vágya, hogy készpénzt tartsanak, és magasabb is lesz a kamatláb, amit azért kérnek, hogy megváljanak a pénztől. Az elkerülhetetlen bizonytalanság – amit maga tőkés a rendszer termel ki – miatt nem a klasszikus, hanem Keynes foglalkoztatási elmélete a helyes, állítja Skidelsky. Külső ösztönzők hiányában a profitvárakozások miatt a foglalkoztatás egy, az optimális alatti szint körül mozog, anélkül, hogy egyértelmű tendencia lenne, javulásra/összeomlásra.
  • Miért akar bármilyen célra pénzt tartalékolni valaki, túl azon, hogy fizesse a folyó tranzakciókat vagy szükséghelyzetekre tegyen félre, amikor lehetősége van kamatozó eszközök vásárlásra is? Keynes szerint a „spekulatív” pénztartásnak oka „a kamat jövőbeli mértékével kapcsolatos bizonytalanság”. Keynes szkeptikus volt a monetáris politikát hatásosságát illetően, a válság körülményei között. A hitel kínálata a hitelkereslet által meghatározott, amely bővül vagy zsugorodik a vállalkozók jövőbe vetett bizalmától függően. Ily módon a hitelfelvétel még akkor is elapadhat, amikor a pénz olcsó, de bővülhet akkor is, amikor az költséges. Ilyen körülmények között a monetáris politika már nem határozza meg a hitelfelvételt. A monetáris politika nem alkalmas eszköz a teljes foglalkoztatottság érdekében irányítani a keresletet, mondta Keynes.
  • Keynes írta: „Várakozásom, hogy az állam nagyobb felelősséget vállal a közvetlenül szervezett beruházásokért, ezért úgy gondolom, hogy a beruházásnak valamiféle átfogó társadalmasítása jelenti a teljes foglalkoztatás elérésének eszközét.” Az üzenet világos: a kormánynak menedzselnie kell a keresletet, hogy a fluktuációt a lehetséges legkisebb mértékre korlátozza.

dr. Csillik Péter és Gutpintér Júlia


Főoldali kép forrása: pixabay.com