2018. évi közgazdasági Nobel díjasok: William D. Nordhaus és Paul M. Romer

A tudás szerepe a növekedés természeti korlátjának menedzselésében

A közgazdasági Nobel-emlékdíj idei kitüntetettje két amerikai professzor lett. Mindketten a gazdasági növekedés elméletének megújítása terén elért eredményekért részesültek a díjban. William D. Nordhaus a klímaváltozás egyre feszítőbb kérdéseit integrálta, Paul M. Romer pedig az innováció modellezésével mélyítette a gazdasági növekedés elméletét. A díjat odaítélő bizottság kiemelte, hogy a közgazdaságtan alapvetően a korlátozott erőforrások menedzselésével foglalkozik. A természet diktálja a gazdasági növekedés legfontosabb korlátját, és tudásunk határozza meg, hogy milyen jól tudunk boldogulni ezekkel a korlátokkal. A díjazottak munkássága jelentős mértékben szélesítette ki a gazdasági elemzés látókörét azzal, hogy olyan modelleket készítettek, amelyek leírják a piacgazdaság kölcsönhatásait a természettel és a tudással.

Paul Romer, akinek 1990-ben publikált nagy hatású munkája az endogén növekedési elméletet alapozta meg, jelenleg a New York University Stern School of Business professzora, de korábban több más rangos amerikai egyetemen és kutatóhelyen dolgozott, köztük megfordult Chicago, Berkeley és Stanford egyetemein, 2016 és 2018 között pedig a Világbank főközgazdásza és alelnöke volt. Ph.D. fokozatát a University of Chicago egyetemen szerezte meg, ahol egyik témavezetője a szintén Nobel díjas Lucas volt. Tézisében már lényegében a növekedéselméletben később híressé vált eredményei megalapozásaként a technikai innovációkkal foglalkozott. A hosszú távú gazdasági növekedés olyan modelljét dolgozta ki, melyben a tudást inputként építi be, vagyis endogén technológiai változásként, ami növeli a határtermelékenységet. Erről írt tanulmánya 1986-ban a Journal of Political Economy-ban jelent meg.

A Romer kutatásait megelőző növekedési modellek, mint például a Solow-Swan neoklasszikus növekedési modell a technikai haladást a növekedés forrásaként a termelékenység emelkedésén keresztül vették figyelembe, de nem mutatták be, hogy a gazdasági döntések és a piaci körülmények miként határozzák meg az új technikai megoldások létrejöttét. Romer azt mutatta be, hogy a gazdasági erők hogyan befolyásolják a vállalatok innovációs készségét.

Romer eredményeinek elméleti újdonsága és gyakorlati alkalmazhatósága nagy hatással voltak a kutatókra és a gazdaságpolitika alakítóira egyaránt. Munkái megvilágították, hogy a tudás milyen szempontból és milyen jellemzők szerint különbözik más termékektől, és ezek az eltérések miként indokolják a tudás kibontakozásának célzott támogatását. Felhívta a figyelmet arra, hogy beavatkozás nélkül, a nem megfelelően szabályozott gazdaságban a vállalkozások nem fordítanak megfelelő figyelmet az innovációra. A szabadpiac önmagában nem biztosít elegendő ösztönzést erre.

A másik díjazott, William D. Nordhaus a Yale University professzora. Egyetemi tanulmányait a Yale-en végezte New Havenben, ahol immár hosszú ideje közgazdaságtant tanít. Ph.D. fokozatát az MIT-n, Bostonban szerezte. A Yale Egyetemhez kötődő tanári állása mellett több gazdaságpolitikai intézményben vállalt szerepet, így volt Carter elnök gazdasági tanácsadója (1977-79), és a Boston Fed igazgatóságának elnöke (2014-15). Igen kiterjed és nagyhatású oktatói és kutatói munkásságában kiemelkedik a Nobel díjas Paul Samuelsonnal közösen írt Közgazdaságtan tankönyve, amelyet 17 nyelvre lefordítottak, így magyarul is elérhető.

A Nobel díjas James Tobin yale-i professzor kollégájával közösen 1972-ben publikáltákIs Growth Obsolete?” című nagy hatású tanulmányukat, amelyben bevezették a „fenntartható gazdasági jólét indexét”, ami a gazdasági fenntarthatóság egyik úttörő megjelenítéseként vonult be a szakirodalomba.

Nordhaus számos nagy hatású állásfoglalásban állt ki a gazdasági teljesítmény mérésének olyan irányú megújítása mellett, amely pontosabban tükrözi a technikai fejlődés eredményeinek hatását a modern ember életére.

Munkáiban az 1970-es évektől kezdődően kiemelt figyelmet szentelt a klímaváltozás gazdasági összefüggéseinek. Az 1990-es évek közepén már széles körben alkalmazták integrált megközelítését a gazdaság és a klímaváltozás kapcsolatrendszerének elemzésében. Több könyvet és számos szakcikket publikált a globális felmelegedés és a klímaváltozás hatásainak elemzéséről. Ezekben egy önálló ágat hívott életre a közgazdaságtanon belül, mely a nevéhez kötődő eredmények mellett kiterjedt újítások és alkalmazások egész sorát inspirálta.

Nordhaus munkássága nemcsak nagy hatással volt több ország és számos nemzetközi szervezetek klímaváltozással kapcsolatos tevékenységére, hanem maga is aktívan részt vett több jelentős projekt megvalósításában. Munkássága jelentős mértékben járult hozzá a klímaváltozás potenciálisan katasztrofális hatásainak tudományosan megalapozott bemutatásához.

A Nobel-díjat odaítélő bizottság közleményében kiemelte, hogy a két tudós munkássága meghatározó jelentőségű a technológiai innováció és a klímaváltozás okainak és következményeinek feltárásában. Korunk feszítő kérdéseire nem adnak ugyan végső választ, de jelentős a hozzájárulásuk ahhoz, hogy e kérdések megfogalmazása és kezelése terén közelebb kerüljünk a fenntartható globális gazdasági növekedés megvalósításához.

Lehmann Kristóf


Főoldali kép forrása: pixabay.com