Mi a baj a kamatos kamattal?

Miből fakad, hogy a kamatos kamat megkérdőjelezhetetlen számítási mód a pénzügyekben, közgazdasági modellekben és az iskolai oktatásban egyaránt? Általánosan elfogadott vélemény, hogy ez az egyetlen helyes mód, de sokkal kevésbé ismert, hogy miért is lenne ez igaz, és mikor is igaz.

Az alapkérdés, hogy mennyi a várakozás értéke, azaz milyen összegért vagyunk hajlandóak elfogadni, hogy csak később kapunk meg egy összeget, másképp fogalmazva, mennyi kamatot kérünk érte. Ezt a kérdést már a XIX. században is aktívan vizsgálták, mivel alapvetően fontosnak tartották a gazdaság szempontjából (Rae, 1834; Senior, 1836). Már ekkor is megállapították, hogy a várakozás értéke rengeteg pszichológiai és szociológiai szemponttól függ az embereknél. Ezzel szemben mára mégis az ún. exponenciális diszkontálás (ami gyakorlatilag a kamatos kamat logikájának felel meg) használata vált egyeduralkodóvá. Ennek oka igazából egyetlen tanulmányra vezethető vissza.

Samuelson, korának egyik legnagyobb közgazdásza 1937-es tanulmányában arra a kérdésre kereste a választ, hogy milyen kamatot használna egy racionális ember, aki bizonyos feltételeknek megfelel. Az egyik ilyen feltétel a racionális emberrel szemben, hogy ne változtassa meg időről időre a véleményét (azaz időkonzisztens legyen). Tehát egy racionális ember minden más változatlansága mellett ugyanazt gondolja jó döntésnek ma egy adott kérdésről, mint amit gondolni fog 10 év múlva. Ezt vizsgálva azt találta, hogy csak egyetlen módon lehet számolni a kamatokat a racionális embernek, és ez a kamatos kamat. Ettől a cikktől kezdve viszont szinte azonnal egyeduralkodóvá vált a kamatos kamat használata annak ellenére, hogy maga Samuelson is számos fenntartást fogalmazott meg a modellel kapcsolatban, és arról, hogyan lehet ezt a valóságban használni (Frederick és szerzőtársai, 2002). Samuelson maga is kiemelte, hogy az emberek viselkedésére ez a modell nem megfelelő, ahogyan azt is, hogy sok feltételnek teljesülni kell ahhoz, hogy a fő állítása is igaz maradjon.

Ennek ellenére ma az egyik legnagyobb baj a kamatos kamat általános használatával, hogy közismerten nem írja le az emberi viselkedést, és emiatt sokszor félrevezető következtetésre jut, aki ezt használja. Például Laibson (1997) arra mutat rá, hogy az emberi viselkedést jobban leíró modellek meg tudják magyarázni, hogy miért adósodtak el az amerikai háztartások a pénzügyi fejlődés hatására. Laibson modelljében az az új, hogy beépíti a viselkedési közgazdaságtannak azt az erős megfigyelését, miszerint az emberek túlértékelik azt, amit azonnal megkaphatnak. Ez impulzív vásárlásként is ismerhető a pszichológia és a marketing területén. Ennek hatására azt a következtetést vonja le, hogy ha túl egyszerű hitelhez jutni, akkor ez növeli az eladósódást. Ezt az amerikai adatok is alátámasztották (Laibson 1997). Ugyanennek mintájára mutatta meg a közgazdasági Nobel-emlékdíjas Thaler azt, hogy hogyan lehetne az embereket segíteni a megtakarításaik növelésében, ha nem a leegyszerűsített kamatos kamat hatásait nézzük csak, hanem a viselkedési közgazdaságtanban megfigyelt jelenségekre épített modelleket (Thaler és Benartzi, 2004).

A kamatos kamattal tehát az a legnagyobb baj, hogy túl általánosan használják pénzügyi szervezetek és közgazdasági modellezők anélkül, hogy figyelembe vennék annak eredeti célját és jelentését, továbbá elhanyagolják azt a tényt, hogy az emberek jellemzően nem ennek megfelelően viselkednek.

Neszveda Gábor


Frederick, S., Loewenstein, G., & O’donoghue, T. (2002). Time discounting and time preference: A critical review. Journal of Economic Literature, 40(2), 351-401.

Laibson, D. (1997). Golden eggs and hyperbolic discounting. Quarterly Journal of Economics, 112(2), 443-478.

Rae,   J..   (1834). The   Sociological Theory of Capital (reprint  1834  ed.).  London: Macmillan.

Samuelson, P. A. (1937). A note on measurement of utility. Review of Economic Studies, 4(2), 155-161.

Senior,  N.  W.  (1836). An Outline of the Science of Political Economy. London: Clowes & Sons.

Thaler, R. H., & Benartzi, S. (2004). Save more tomorrow™: Using behavioral economics to increase employee saving. Journal of Political Economy, 112(S1), S164-S187.


Főoldali kép forrása: pixabay.com