Akerlof a közgazdászok bűneiről

Hasznos-e a matematika a közgazdaságtanban? George A. Akerlof, Nobel emlékdíjas közgazdász szerint nem minden tekintetben. „Sins of Omission and the Practice of Economics” című tanulmányában arra hívja fel a figyelmet, hogy a túlzott törekvés a matematizálásra, vagy ahogy ő fogalmaz, a „kemény” („hard”) módszerek használatára, eltávolítja a szakmát bizonyos fontos témáktól, és megnehezíti az új gondolatok, elméletek beszivárgását a főáramba.[1]

Mit jelent ez a gyakorlatban? Akerlof szerint számos fontos közgazdasági probléma nehezen, vagy egyáltalán nem matematizálható, nem elemezhető rigorózus statisztikai módszerekkel, viszont léteznek olyan „puha” („soft”) eszközök (például esettanulmányok, interjúk stb.), amelyekkel megközelíthetővé válnak.[2] A szakma azonban ellenséges ezekkel a módszerekkel szemben, aminek három okát említi meg:

  • A matematikai-statisztikai módszerek használatával a közgazdászok úgy érzik, hogy a társadalomtudományokon belül az övék a legtudományosabb tudomány, és ezzel magasabb szintre emelik magukat, mint például a szociológusok, politológusok.
  • Sok fontos, „jutalmazással” járó döntést hoznak a szakmában, mint például, hogy egy rangos folyóirat megjelentessen-e egy benyújtott tanulmányt. A döntésekben részt vevők konszenzusra törekednek, és könnyebb a matematikai precizitás kérdésében konszenzusra jutni, mint a téma fontosságában.
  • A „keménység” imént említett priorizálása miatt könnyebben érvényesülnek azok a közgazdászok, akiknek nagyobb affinitásuk van a matematika iránt. Ők viszont még inkább abba az irányba viszik a szakmát, hogy az a formalizáltabb eredményeket, munkákat jutalmazza, és így tovább. Vagyis a közgazdásztársadalom összetétele átalakul, és többségbe kerülnek a matematikus vénájú közgazdászok.

Akerlof a tanulmány végén azt javasolja, hogy készüljön egy átfogó jelentés, amely átvilágítja a jelenlegi publikációs és akadémiai előmeneteli gyakorlatot, intézményi kereteket. Ezen jelentésre támaszkodva lehetne megreformálni a fennálló rendszert. Például a közgazdasági folyóiratoknak jobban kellene érvényesülni hagyni a szerzőket, kevésbé kellene rájuk erőltetni az akaratukat.[3] Az előmenetellel kapcsolatban pedig újra kellene gondolni a kritériumrendszert, mint például azt az elvárást, hogy lehetőleg „top five” folyóiratban publikáljon az aspiráns. Reményei szerint, amiként az 1910-es Flexner-jelentés máig érezteti hatását az amerikai gyógyszerészetben, hasonló befolyást lehetne gyakorolni a közgazdász szakmára.

Míg a diagnózis meggyőző[4], a javasolt terápiával kapcsolatban lehetnek kétségeink. Valószínűleg nem véletlen, hogy ez utóbbi kevésbé kimunkált, és csak az utolsó fejezetben van felvázolva. Talán a legkézenfekvőbb kérdés Akerlof javaslatával kapcsolatban, hogy amennyiben a „keménység” iránti törekvés a közgazdásztársadalom önértékeléséből, ambícióiból természetes módon következik, hogyan lehet mégis kikapcsolni? Tegyük fel, hogy egy generáció múlva a szakma teljesen lecserélődik, a matematikai módszerek használata egy optimális szintre szorul vissza, és előtérbe kerülnek azok az elemzési, megismerési technikák, amelyeket jelenleg túl „puhának” tartanak. Hogyan akadályozható meg ekkor, hogy a közgazdászok ismét megpróbálják magukat megkülönböztetni a többi társadalomtudomány képviselőitől, és emiatt ismét elkezdjék favorizálni a formalizmust? Milyen kényszerzubbonyt kell a szakmára húzni, hogy ellenálljon a „keménykedés” kísértésének?

Olyan időszakokban, amikor látványosan csődöt mond a mainstream, természetes módon kerülnek előtérbe olyan elméletek, gondolatok, amelyek kevésbé formalizáltak, puhább eszközökkel dolgoznak. Ilyen időszakot élünk most is. Ebből azonban nem következik, hogy a nyitás a módszertani sokszínűség felé tartós tendencia marad, vagy hogy a (relatív) módszertani pluralizmus tartósan fenntartható.

Vonnák Balázs


George A. Akerlof: „Sins of Omission and the Practice of Economics”, Journal of Economic Literature, előkészületben


[1] Hasonló gondolattal már blogunkon is foglalkoztunk.

[2] Ezen alternatív módszerek szélesebb körben történő használatát sürgeti a New Weather Institute és a Rethinking Economy 32. tézise is.

[3] A téma pikantériája, hogy Akerlof egyik legfontosabb tanulmányának publikálását számos jónevű folyóirat utasította vissza annak idején.

[4] Bár a teljes képhez hozzátartoznak a matematizálással járó előnyök is, amelyeket Sebestyén Géza járt körbe bejegyzésében.


Főoldali kép forrása: pixabay.com