Miért fontos az amerikai elnöknek a tőzsdeindex állása?

A jelenlegi amerikai elnök szinte naponta tudósít a tőzsdeindexekről, a piacok állásával pedig többé-kevésbé minden elnök rendszeresen foglalkozott. Sőt, újságírók is szeretik az elnökök teljesítményét ez alapján összehasonlítgatni[1]. Miért nem halljuk például az európai vezetőktől ilyen gyakorisággal a DAX vagy a CAC index aktuális értékét?

A pénzügyi-gazdasági bázison álló válaszok egy része jól ismert, azonban érdekes lehet még a gazdasági-társadalmi narratíva megvizsgálása is. Minek köszönhető, hogy az USA-ban az S&P500/Dow Jones aktuális értéke a siker egyszerűen érthető és kommunikálható fokmérőjévé válhatott?

Az amerikai tőkepiac egyedisége és a vagyonhatás erősebb szerepe

Nézzük először a sokat ismételt okokat, amelyek közül az amerikai tőkepiac egyedisége és a vagyonhatás emelhető ki. Előbbi abból a tényből következik, hogy az amerikai pénz- és tőkepiacok sokkal fontosabb szerepet játszanak a vállalatok finanszírozásában, mint a bankrendszer. Azaz amíg például Európában a finanszírozás nagy része banki hitel formájában történik, addig az USA-ban a kötvénypiacok és a részvénypiacok a dominánsak a vállalati források bevonásában. Ebből fakadóan a tőkepiac állapota valóban jobban tükrözi a teljes gazdaság állapotát, mint a világ többi részén. Fontos azonban, hogy a legnagyobb és legfontosabb amerikai vállalatok globálisak, ezért az indexek már közel sem csak az amerikai gazdaság állapotát tükrözik.

A másik ismert ok, ami miatt az USA-ban a részvényindex sokkal nagyobb figyelemre tarthat számot, hogy a lakosság egy jelentős hányadának van közvetve vagy közvetlenül – például nyugdíjalapokban – részvénykitettsége. Ezért – szól ez az érv – az index alakulása és a társadalmi jólét közt direkt és erős a kapcsolat: amennyiben nőnek a részvényárak, az emberek gazdagabbnak érzik magukat és többet fogyasztanak, ami növeli a GDP-t és így tovább. Ez az ún. vagyonhatás, amelyre bizonyítékot sok esetben csak a tradicionális közgazdasági könyvekben lelhetünk, a valóságban nem mindig ennyire automatikus. A csökkenő vagyonhatás okaként a növekvő vagyoni egyenlőtlenségek emelhetők ki: egyrészt a társadalom egy tetemes hányadának (ráadásul a legnagyobb fogyasztási határhajlandósággal rendelkező rétegeknek) nincsen értelmezhető mennyiségű részvénykitettsége, másrészt a jelentős kitettséggel rendelkező legfelső vagyonos réteg fogyasztási határhajlandósága már 0-hoz közelít. Egyszerűbben megfogalmazva: Bill Gates már nem fogyaszt attól többet, ha a Microsoft papírok szárnyalása miatt egy nap alatt 1 milliárddal nő a vagyona, míg a legkevesebb vagyonnal és fizetéssel bírók valószínűleg elköltik a hozzájuk addicionálisan jutó pár száz dollárt is.

Az uralkodó narratíva: „magas részvényindex = sikeres állam = jólét a társadalomban”

De akkor miért rezonál mégis az amerikai társadalom ennyire a részvénypiac állapotára? A válasz egyszerűnek hathat: mert ez az amerikai hitrendszer egyik lényeges eleme. Az amerikai archetípus a sikeréhes vállalkozó, aki próbára teszi magát, és kemény munkával, el-elbukva, csak magára számítva sikereket ér el – lehetőleg tisztességesen versenyezve a piacon. Sikeres vállalkozó pedig bárki lehet, aki bátor, tettre kész és hajlandó rengeteget tanulni és dolgozni – erre épül jelentős részben a társadalmi mobilitásba vetett hit.

A vállalkozó sikerének kizárólagos fokmérője eredetileg a profit volt, ezért a „profit = siker” alapegyenlete erősen kódolt. De hogy lesz ebből „profit = társadalmi jólét”? A narratíva úgy szól, hogy a vállalkozó kizárólagos célja a profit generálása, az állam fő feladata pedig ennek elősegítése, mert ebből teremtődnek majd a munkahelyek, ez gyűrűzik majd át a teljes társadalomba. Az állam ezért akkor teszi jól a dolgát, ha a cégek profitja magas, ezt pedig a részvényindexek hivatottak tükrözni, hiszen itt árazódnak be a profittermelő egységek. Ebből pedig előáll a „magas részvényindex = sikeres állam = jólét a társadalomban” összefüggés, és ezért jut az amerikai néplélekben a tőzsdeindexeknek nagyobb szerep európai társaiknál. Nem szeretném azt állítani, hogy a fenti hitrendszer teljesen hibás, hiszen az amerikai gazdaság elmúlt évszázados kiemelkedő teljesítménye kétségbevonhatatlan. Sokkal inkább arról van szó, hogy a fenti gondolatmenet olyan egyszerűsítéseket tartalmaz, amely miatt ezek az összefüggések már nem, vagy csak alig állnak fenn.

Mi kérdőjelezheti meg ezt a narratívát?

Az összes ilyen fennálló körülményt egy rövid blogbejegyzésben számba venni lehetetlen, csak párat emelnék ki. Elsőként fontos hangsúlyozni annak igazságát, hogy a növekvő profittömeg csak akkor fenntartható (vegyük a globális gazdaságot most egy zárt rendszerként), ha azt a bérek emelkedése is megfelelő módon kíséri. Emelkedő bérek nélkül ugyanis nincs fogyasztásemelkedés (más szavakkal nem nő a cégek bevétele), csak ha egyre emelkedő volumenű hitelből finanszírozzák. Azaz a profittömeg emelkedése csak a bértömeg megfelelő emelkedése mellett nevezhető a teljes társadalom számára kedvezőnek, ez azonban nem automatikus: az USA-ban a profitráták soha nem látott szinten mozognak, míg a bérek relatív arányának trendje az elmúlt évtizedekben lefelé mutatott. Érdemes tehát észben tartani, hogy béremelkedés nélkül a profitemelkedés is fenntarthatatlan egy ponton túl, kivéve azt a valóstól elrugaszkodott állapotot, ahol a részvénytulajdon közel egyenletes módon oszlik el a társadalomban, így mindenki hozzáfér a profithoz is, és ebből tud is fogyasztani. A teljes képhez hozzátartozik, hogy az állami szerepvállalás is szerepet kaphat a jövedelmek megfelelő módon történő szereplők közti újraelosztásában – akár az államadósság időszakos, ciklikus emelkedése mellett is.  E csatornának az alkalmazása alapvetően társadalmi-politikai csoportok érdekérvényesítési képességének függvénye.

A narratíva egy másik lába az a hit, hogy a cégeknél képződő növekvő profit automatikusan új beruházásokat generál. Az új beruházások pedig új munkahelyeket, ez pedig kedvező a társadalomnak. A probléma csak az, hogy az USA-ban jelenleg nem a tőkehiány a fő oka az alacsony beruházási rátának, ugyanis a legnagyobb cégek hatalmas készpénzállományon ülnek. Ezt jobb híján fokozatosan részvényvisszavásárlásra fordítják, ami a fentebb kifejtett módon csak a társadalom egy relatíve szűkebb rétegénél csapódik le.

A növekvő profitráták főként tőkehiányos helyzetben jelenthetnek újabb jelentős lökést az adott gazdaságnak. Ilyen helyzetet általában a feltörekvő, fejlődő országokban azonosíthatunk, ahol a cégek beruháznának ugyan, de nincs hozzá külső forrásuk, és ezért belső forrásból kell gazdálkodniuk.

Végül, de semmiképp sem utolsósorban miért játszhatnak az eszközárak ennyire kiemelt szerepet? Az utóbbi évtizedek fejleménye, hogy minden eszközt „piacosítanak”, mindent igyekeznek a piacon beárazni, adni-venni. Ennek ideológiai alapja az ún. hatékony piacok elmélete (Fama-French nyomán), amely tulajdonképpen a piaci értékítélet helyességébe vetett hit.

 „Mr. Market” így az egyik legfőbb értékmérővé válhatott: e hit szerint a piac láthatatlan keze – amelyet emberek döntései irányítanak, de valójában mégsem irányít senki – semleges és igazságos. A piaci értékítélet ezért kvázi természeti ítéletnek tekinthető – a piac nem teljesen hatékony ugyan, de ezek alapján még mindig jobb, mint bármilyen más megoldás. Az alapvető probléma e hit dogmatikusságával és sokszor az ebből fakadó döntésekkel van. Ilyen például a menedzserek javadalmazása, amely sokszor a pillanatnyi részvényárakhoz kötött és nem a fenntarthatóan jövedelmező – mind a tulajdonosok, mind a munkavállalók, mind a társadalom-környezet számára – működés biztosításához. Ebből fakadóan a részvényárak menedzselése elsődleges céllá léphetett elő, amely rövid távú szemléletet eredményezhet, és erősen megkérdőjelezi a „tőzsdeindexek emelkedése = társadalmi jólét emelkedése” paradigmát.

Összességében elmondható, hogy az USA-ban a tőzsdeindex már-már fetisizálásának vannak pénzügyi és gazdasági szempontból racionális, és vannak pszichológiai gyökerei is, amely miatt az S&P500 index állása mindig is többet jelent majd egy amerikai számára, mint például a DAX index állása egy német számára.

Tapaszti Attila


[1] Például https://www.forbes.com/sites/chuckjones/2019/06/12/can-trump-beat-obamas-stock-market-returns/#1006e39f4c88


Főoldali kép forrása: pixabay.com