Akik jogosan haragudhatnak (egyes) közgazdászokra

A mainstream közgazdaságtan egyik legelterjedtebb, dogmává merevedett feltételezése, hogy a gazdaság olyan, mint egy gép, egy óramű – mechanisztikus összefüggéssekkel leírható, adott inputok mindig adott outputot eredményeznek, és épp a fentiekből adódóan az etikai szempontoknak nincs sok keresnivalója a gazdasági folyamatokról való gondolkodásban. Az „óramű-metafóra” a klasszikus, newtoni fizikából ered, közgazdasági alkalmazása pedig egészen a klasszikus közgazdászokig – kiemelten a láthatatlan kéz narratíváját megalkotó Adam Smithig – visszavezethető, ami nem is meglepő annak fényében, hogy a 18. század nem csak a közgazdaságtan tudománnyá érésének, hanem a gépeken alapuló ipari forradalomnak is a korszaka volt.

A fenti metafóra-narratíva Julie A. Nelson, amerikai közgazdász szerint egyrészről sokkal inkább hit, mint tény, de még nagyobb gond, hogy nagyon sok káros következménye is van, kiemelten azért, mert nehezíti a gazdasági folyamatok megértését – a gazdaság ugyanis nem egy könnyen leírható gép, hanem sokkal inkább egy olyan komplex társadalmi rendszer, amit etikai alapon meghozott emberi döntések alakítanak. Nelson szerint – akinek Emberarcú közgazdaságtan című könyve augusztusban jelent meg magyarul – az is problémát jelent, hogy a mainstream Jürgen Habermastól kölcsönvett mechanisztikus gazdaságképe nem tud semmit mondani az emberi élet olyan kiemelten fontos területeiről, mint például az emberi kapcsolatok, az ember természetben elfoglalt helye, illetve az emberi gondoskodás. A közgazdászok az ezekkel kapcsolatos kérdéseket meghagyták más tudományterületeknek, a pszichológiának, a szociológiának, mivel a „törődő ember” nem volt összeegyeztethető az önérdekét követő „gazdasági ember” („economic man”) feltételezésével.

A fentiek alapján a világot két részre lehet osztani: a gazdasági törvényszerűségeknek engedelmeskedő gazdasági életre, illetve az erkölcs és a törődés világára, ahol ezek a törvények nem érvényesek. Ez a felosztás illeszkedett a viktoriánus Anglia társadalmi felosztásához: a közgazdaságtan azokra a területekre fókuszált, amelyek az üzletelő férjekhez tartoztak, a közgazdászok által egyéb kategóriába sorolt területek pedig tipikusan a szilárdabb morállal azonosított feleségek felségterületét alkották. Nelsont idézve: „a középosztálybeli férfiaknak a versenyszerű üzletelés kegyetlen világában töltött nap után szükségük volt egy kikötőre, ahová hazatérhetnek a nap végén”, ezt a menedéket pedig „a magas erkölcsi értékekkel rendelkező és nőies művészettel átitatott világként idealizált meleg otthonnal” azonosították.

Nelson szerint az óramű-metafóra, illetve ennek a viktoriánus korba illesztése, valamint az ebből adódó fenti felosztás – azaz a gazdaságot jelentő test és a gondoskodást jelentő lélek szeparálása – sokaknál olyan erősen áthatja a legelemibb gondolkodást is, ami már gazdasági károkat okoz. Ennek példája a nevelőszülők általi gyermeknevelés vagy épp az idősgondozás területe, ahol tévesen sokan még ma is úgy vélik, hogy amit pénzért teszünk, az „áruvá” válik, így egyszerre nem motiválhat minket a szeretet és a pénz.

  • Nelson egy olyan esetet mutat be, amelyben a nevelőszülőnek a nevelt kisfiú egészségbiztosításból származó pénze nyújtott lehetőséget a gondozás folytatására. A dilemma abból adódott, hogy a szabályozás szerint, ha örökbe fogadják a gyermeket, akkor elveszítik ezt a forrást, ami a családfenntartást is veszélybe sodorta volna, így végül úgy döntöttek a nevelőszülők, hogy nem fogadják örökbe a gyermeket. Ez a döntés a szociális ellátásban úgy csapódott le, hogy a nevelőszülőnek anyagi szempontjai voltak, ami azt jelenti, hogy „csak a pénzért vállalja a nevelőszülőséget”, ez pedig annak jele, hogy nem is törődik igazán a nevelt gyermekkel. A helyzet ugyanakkor sokkal inkább az volt, hogy a döntésben egyszerre volt jelen a gazdasági és etikai felelősség, ahol a szeretet és a pénz egymást kiegészítették – szemben a mechanisztikus világképünkkel, amibe ez a kettősség nem fér bele.
  • A már idézett viktoriánus korban a gondozási munka nem piaci munkának számított, mert vagy családi körben végezték, vagy szegénységi fogadalmat tett apácák, illetve olyan fiatal nők látták el, akik a betegápolást ideiglenes tevékenységnek tekintették addig, amíg férjhez nem mentek. Ma már egész másképp működik a gondozás-ipar, de a gondoskodás-ápolás és a piaci működés ellentétére továbbra is sokan fogékonyak: jellemzően nem akarjuk, hogy olyan emberek végezzék el ezeket a munkákat, akik csak a saját fizetésükre gondolnak, azt szeretnénk, hogy az ápolók valamiért szeressék azt, akivel foglalkoznak. Ez persze jogos elvárás lehet, de a pénzügyi aspektus megvetése odáig fajult, hogy még 2005-ben is megjelent olyan cikk Anthony Heyes közgazdász tollából, ami azt járta körül, hogy „miért jó nővér a rosszul fizetett nővér”, hiszen a magas jövedelem olyan embereket vonzana, akik a munkát csak „a pénzért” látnák el.

Nem nehéz egyetérteni Nelsonnal, aki szerint a fenti ellentmondás nem valós, hiszen a pénz nem föltétlenül „vezeti ki” a gondoskodás érzéseit, és ha részben a pénz motivál minket, az nem ellentétes a gondoskodás-törődés motivációjával. Kevesen vitatnák azt is, hogy még a tisztán „gazdasági” helyzetekben is igaz, hogy az emberek nem csupán pénzügyi érdekből cselekednek, illetve, hogy a pénzmotiváció megléte nem föltétlenül jelenti azt, hogy valaki pénzsóvár.

Nelsonnak ugyanakkor abban is igaza van, hogy a metaforáknak ereje van. „Nem számít, mennyire kifinomultnak hisszük a gondolkodásunkat, a gondolataink alapjait az egyszerű vizuális vagy kézzelfogható képek alkotják” – állítja Nelson, aki szerint az óramű-metafóra amennyire káros, olyan erős, és itt az ideje leváltani. Szerinte kézzelfogható előnyei lennének, ha a gazdaságról mint „dobogó szívről”, vagy mint „gondozást igénylő kertről” gondolkodnánk. Ezekben az esetekben ugyanis az erkölcs és a ráció, a „lélek” és a „test” nem válna el élesen egymástól, ahogy a valóságban sincs éles határvonal.

Mindez nem csak a közvetlenül az emberekkel, gondozással foglalkozók számára lenne előrelépés, hanem a gazdaság működésének jobb megértését is lehetővé tenné, ami jobb gazdasági döntésekhez vezethetne. Ez pedig mindannyiunk érdeke.

Kolozsi Pál Péter


Főoldali kép forrása: pixabay.com