A koronavírus rejtett áldozatai

A világon mindenhol hamar elfogadta a lakosság, hogy a koronavírus terjedését minden lehetséges eszközzel akadályozni kell, a halálos áldozatok számát alacsony szinten kell tartani. Ennek ára egy olyan visszaesés a GDP-ben, ami a nagy pénzügyi válságot is felülmúlhatja. Azonban nehezen vitatható, hogy ha anyagi áldozatokkal megoldható, mentsünk életeket. De vajon tényleg csak anyagi áldozatot hozunk a korlátozásokkal?

A termelés leállása, vállalkozások anyagi ellehetetlenülése miatt sokan vesztették el az állásukat. Az egy dolog, hogy ők már nem tudnak annyit költeni, mint korábban, ami tovább húzza lefelé az amúgy is gyengélkedő keresletet, de van az éremnek egy még sötétebb oldala. A munkanélküliség kihat a mentális, egészségi állapotra is, és végül a halálozási rátát is növeli az állásvesztettek körében (lásd például: Clemens és szerzőtársai 2015)[1]. Sajnos nincsen erős evidencia arra vonatkozóan, hogy a gazdaság visszaesése csak egy karcsú V-betű lesz lesz, és a járvány elmúltával mindenki ismét munkába állhat, mintha mi sem történt volna.

Ha viszont így van, nem GDP-t adunk életekért cserébe, hanem GDP-t és életeket adunk életekért cserébe. A kérdés csak az, hogy mennyit. Az alábbi hevenyészett számítás, amely nem egy konkrét, hanem egy fiktív, de realisztikus országra vonatkozik, informatív lehet a nagyságrendekről:

  • Tegyük fel, hogy a lakosság fele aktív a munkapiacon. Ha 5 százalékponttal nő a munkanélküliségi ráta, akkor ez az összlakossághoz képest 2,5 százalékponttal több új munkanélkülit jelent. Ha körükben a halálozási ráta a következő 10 évben 1,5 százalékponttal emelkedik (Clemens és szerzőtársai 2015-ös eredményével összhangban), az várható értékben közel 0,04 százalékkal több halálesetet jelent csak a recesszió miatt.
  • Ez nyilvánvalóan sokkal alacsonyabb, mint a vírus okozta halálozási ráta, amit egy friss tanulmány 1,4-re becsül (Verity és szerzőtársai, 2020). Azonban a vírus a korlátozások mellett is sok embert megfertőz, vagyis ha a járványt figyelmen kívül hagyva élné tovább mindenki az életét, nem 1,4 százalékponttal, hanem valamivel kisebb mértékben emelné a halálesetek számát – mondjuk 1,2 százalékponttal. Ez még így is 30-szor annyi, mint amennyit az állások elvesztése miatt várnánk.
  • Tegyük fel azt is, hogy a munkanélküliség miatti elhalálozások tízszer annyi évet vesznek el áldozataiktól, mint a vírus. Ez annak fényében, hogy a COVID-19 következtében elsősorban nagyon idősek és krónikus betegségben szenvedők vesztik életüket, nem rossz közelítés (sőt, ha a generációkon átívelő hatásokat is figyelembe vesszük, még óvatosnak is tűnhet). Ez esetben a vírus költsége emberévekben mérve már csak háromszoros.

Vagyis a gazdaság korlátozások miatti leállásának a kieső jövedelmeken túl jelentős, emberéletekben is kifejezhető költsége van. Ráadásul ez utóbbi veszteség összemérhető azzal, amit a járvány szabadon engedése okozna.

Ez a számítás természetesen sok olyan egyéb szempontot nem vesz figyelembe, ami befolyásolhatja a korlátozások optimális mértékét. Nem biztos például, hogy egy ilyen méretű világjárványban a munkanélküliség extrém megugrása mellett ugyanolyan mértékben hat ki az állás elvesztése a mentális állapotra, hiszen kevésbé jelent személyes kudarcot. Másfelől azonban a korlátozások negatív hatásait növeli – a már említett érvek mellett –, hogy a bezártság negatív hatással van a közérzetünkre, vagy az a tény, hogy sok gyerek kiesik az oktatásból, vagy nem részesül megfelelő szintű oktatásban.

Összességében elmondhatjuk, hogy a munkanélküliség hatását a halálozási rátára hiba lenne elhanyagolni. A kérdés most már csak az, hogy vajon ezt mérlegeltük-e, amikor magától értetődőnek vettük, hogy a gazdasági élet leállása szükséges rossz a járvány áldozatainak minimalizálása érdekében. Készült-e olyan átfogó, a vírus várható pusztítását éppúgy, mint a recesszió jövedelmi és humánáldozatát egyaránt figyelembe vevő költség-haszon elemzés, ami megalapozza a világban általánosan alkalmazott korlátozások mértékét? Vagy lehetséges, hogy emberéletek és emberéletek között kell választani, és ebben a kellemetlen döntési helyzetben a GDP-veszteség lehet a mérleg nyelve? Lehetséges-e, hogy egy mindenre kiterjedő költség-haszon elemzés a korlátozások optimális szintjét sokkal alacsonyabbra tenné? Igazuk van-e a svédeknek? A kérdés megválaszolása már csak azért is sürgető lenne, mert a járvány várhatóan még visszatér.

Vonnák Balázs


Hivatkozások:

Tom Clemens, Frank Popham, Paul Boyle, What is the effect of unemployment on all-cause mortality? A cohort study using propensity score matching, European Journal of Public Health, Volume 25, Issue 1, February 2015, Pages 115–121, https://doi.org/10.1093/eurpub/cku136

Robert Verity, Lucy C Okell, Ilaria Dorigatti, Peter Winskill, Charles Whittaker, Natsuko Imai, Gina Cuomo-Dannenburg, Hayley Thompson, Patrick G T Walker, Han Fu, Amy Dighe, Jamie T Griffin, Marc Baguelin, Sangeeta Bhatia, Adhiratha Boonyasiri, Anne Cori, Zulma Cucunubá, Rich FitzJohn, Katy Gaythorpe, Will Green, Arran Hamlet, Wes Hinsley, Daniel Laydon, Gemma Nedjati-Gilani, Steven Riley, Sabine van Elsland, Erik Volz, Haowei Wang, Yuanrong Wang, Xiaoyue Xi, Christl A Donnelly, Azra C Ghani, Neil M Ferguson, Estimates of the severity of coronavirus disease 2019: a model-based analysis, The Lancet Infectious Diseases, 2020, ISSN 1473-3099, https://doi.org/10.1016/S1473-3099(20)30243-7.


[1] Arról most ne is beszéljünk, hogy a munkanélküliek gyermekei is kilátástalanabb helyzetből indulnak neki az életnek, ami az ő várható élettartamukat is rövidítheti.


Főoldali kép forrása: pixabay.com