Szükség van-e a makroökonómia mikroökonómiai megalapozására?

Hartley, Hoover és Salyer (1997) tanulmányukban az RBC (real businsess cycle) modellek empirikus tulajdonságait vizsgálják, de szerepel az írásukban egy érdekes szimulációs kísérlet, ami túlmutat az RBC-modelleken, és általános makroökonómiai tanulsága van. A szerzők a vizsgált RBC-modellt nemcsak a valódi adatokkal hasonítják össze, hanem generálnak mesterséges idősorokat egy olyan modell segítségével, ami filozófiájában teljesen ellentmond az RBC-modelleknek. Viszont meglepő módon az RBC-modell nagyon jól illeszkedett ezekre a mesterséges idősorokra. Értelmezésem szerint ennek az a tanulsága, hogy az aggregált makroökonómia idősoroknak olyan csekély az információ tartalma, hogy nem is alkalmasak arra, hogy segítségükkel modellek között szelektáljunk, márpedig enélkül nem lehetséges empirikusan releváns makroökonómiát létrehozni.

Ugyanezt támasztja alá az is, hogy viszonylag egyszerű DSGE-modellek paramétereit is csak bayesi módon lehet megbecsülni. Az aggregált idősorokban olyan kevés az információ, hogy még viszonylag csekély számú paramétert sem lehet a segítségükkel identifikálni, ezért bayesi priorok segítségével kell többletinformációt bevinni a becslésbe.

Mindez nem csak az elméleti makroökonómia szempontjából érdekes. Közhely ma már, hogy a Big data korát éljük, és a megnövekedett számítástechnika kapacitásra alapozva a nagyobb cégek egyedi, mikroszintű adatok tömegére alapozva végzik az üzleti célú elemzéseiket. De ez ma már nemcsak a magáncégek sajátja, egyre inkább a gazdaságpolitikai közintézmények is mikroszintű adatokra alapozzák az elemzéseiket. Érdemes például a New York Fed mikroökonómia adatbázisának a wedboldalán elidőzni egy kicsit: https://www.newyorkfed.org/microeconomics/sce

Vagyis beléptünk egy olyan korszakba, amikor nincs technikai akadálya annak, hogy minél több dezaggregált, mikroszintű adatot alkalmazzunk akár makroökonómia problémák vizsgálatához is. Persze felmerül a kérdés, hogy a mikroszintű adatokat hogyan lehet összhangba hozni az aggregált kategóriákat megjelenítő makroökonómiai modellekkel. Ennek egyik lehetséges módja, hogy tisztán matematikai statisztikai módszerekkel, például faktoranalízis segítségével tömörítjük az információt, és ezt vetjük össze az aggregált modellekkel.

De van egy másik lehetőség is, a közgazdasági gondolkozásra alapozott megközelítés: alulról építkező makroökonómiai modell készítése, amikben explicit módon megjelennek dezaggregált szintű gazdasági szereplők, és az aggregált szint a modellen belül jön létre a dezaggregált szereplők viselkedésének az összegzésével. Ennek a megközelítésnek előnye, hogy a felhasznált dezaggregált adatok közvetlenül kapcsolatba hozhatók a modell egyes építőelemeivel. Az ilyen, „alulról építkező”, dezaggregált elemeket tartalmazó makroökonómiai modelleket nevezném mikroökonómiailag megalapozottnak.

Sajnos a makroökonómia mikroökonómiai megalapozásának a fogalma sokat veszített a hiteléből a 2007-08-as válság óta, és több szerző a makroökonómia megújulásának az útját éppen abban látja, hogy el kell vetni a mikroökonómiai megalapozás programját, lásd például Wren-Lewis (2018) tanulmányát. A fentebb leírtakra alapozva én ezzel nem értek egyet, de azt elfogadom, hogy a mikroökonómiai megalapozásnak a makroökonómiai gyakorlatban megvalósult formája teljesen értelmetlen.

A makroökonómia mikroökonómiai megalapozásának az igénye az 1970-as években merült fel, az új klasszikus (new classical) közgazdasági iskola Lucas, Barro, Kydland és Sargent által fémjelzett köreiben. Ennek a törekvésnek az egyik fő motiváló tényezője az volt, hogy az aggregált adatsorokra alapozott makroökonómiai paraméterbecslések instabilnak bizonyultak.

A paraméterek változékonyságának alapvetően két oka lehet. Az egyik a gazdasági szereplők viselkedésének a megváltozása. A másik pedig a gazdasági szereplők összetételének, vagy a köztük levő kapcsolatok hálózatának megváltozása. A makroökonómia mikroökonómiai megalapozásának az igényét az új klasszikus közgazdászok az első tényezőre lehetőségére alapozták, és ez a törekvés a híres Lucas kritikában (Lucas, 1976) került a legvilágosabban kifejezésre.

A Lucas kritika lényege az, hogy gazdasági szereplők reakciói bizonyos tényezők megváltozására nem állandók, éppen ezért nem elégséges ezeket a reakciófüggvényeket megmérni, hanem a mögöttük levő okokat kell feltárni: konkrétan a szereplők preferenciáit, döntési korlátait, várakozásait és döntési algoritmusát. Például nem elég megmérni, hogy egy háztartás fogyasztása hány százalékkal nő egyszázalékos jövedelemnövekedés esetén, hanem meg kell értenünk, hogy ez milyen összefüggésben van a háztartás vágyaival, céljaival, jövőre vonatkozó várakozásaival és a költségvetési és egyéb korlátaival. Ha ezeket megértjük, akkor például képesek vagyunk előrejelezni azt, hogy egy új gazdaságpolitikai lépés hatására miként változik meg a gazdasági szereplők reakciófüggvénye. Ugyanis, ha megértjük, hogy az adott gazdaságpolitikai intézkedés miként módosítja a szereplők korlátait és várakozásait (esetleg a preferenciáit), és értjük, hogy ezektől a tényezőktől miként függ a reakciófüggvényük, akkor nyilván annak megváltozását is előre fogjuk látni.

A Lucas kritikában kifejezett elv érvényességével nehéz lenne vitatkozni. A probléma abból adódott, hogy ezeket az elveket tökéletlenül sikerült átültetni a makroökonómia modellezés gyakorlatába. Ha ugyanis a gazdasági szereplőknek hibás módon tárjuk fel a preferenciáit, döntési korlátait, illetve a döntési algoritmusait, akkor a modell a mért empirikus összefüggésekkel nem lesz összhangban, és nyilván arra is alkalmatlan lesz, hogy előrejelezze a reakciófüggvények megváltozását. Az RBC-, majd később a DSGE-modellek esetében pontosan ez történt, mivel dogmatikusan ragaszkodtak ahhoz, hogy a gazdasági szereplők preferenciái, korlátai és döntési algoritmusai leírhatók az egyszerű tankönyvi mikroökonómia eszköztárával, illetve a várakozásaikról feltételezték, hogy azokat teljesen racionálisan képzik.

Ráadásul a racionális várakozások hipotézis támasztotta technikai nehézségek miatt az RBC- és DSGE-modellek túlnyomó többségében kénytelenek voltak azzal a feltevéssel élni, hogy a háztartások és a vállalati szektor homogén, és azok viselkedése leírható egy-egy reprezentatív háztartás és vállalat segítségével. Ezzel a feltevéssel persze éppen a mikroökonómiai megalapozás lényegét sikerült kigyomlálni a modellekből, hiszen a reprezentatív szereplőkre alapozott modellek se nem alulról építkezők, se nem dezaggregáltak.

Mivel ez volt az általános gyakorlat, sajnos sokak fejében a mikroökonómiai megalapozás fogalma kizárólagosan összekapcsolódott a fenti megközelítéssel. Tehát a Lucas kritika által megfogalmazott helyes elv helytelen gyakorlati alkalmazása jelentős mértékben hozzájárult a mikroökonómiai megalapozás fogalmának lejáratódásához.

A reprezentatív szereplők feltevése ráadásul eleve kizárta, hogy az aggregált összefüggések megváltozásának másik okát megragadják a modellek. Ghironi (2018) meggyőzen mutatja be, hogy a reprezentatív vállalat feltevés, illetve a tökéletes vagy az egyszerű monopolisztikus verseny feltevésének elhagyása mennyire fontos, hogy megértsük az agrregátumok viselkedése mögött meghúzódó okokat. Szükség van a vállalati szektor heterogenitásának a megjelenítésére, illetve annak modellezésére, hogy egyes piacokra mikor és miért lépnek be vállalatok, illetve hagyják el azokat, ugyanis ezáltal képessé válunk az összetételváltozás makroökonómiai hatásainak a vizsgálatára. Mindez arra is rámutat, hogy nem általában a mikroökonómiai modellek makroökonómiai alkalmazásával van probléma, hanem a túl egyszerű, tankönyvi modellek kizárólagos használatával.

Hasonlóan fontos az aggregátumok viselkedésének a megértése szempontjából az a felimerés, hogy nemcsak az egyedi vállalati technológiák tulajdonságai, hanem a termelés hálózati struktúrája is számít az aggregált kimenetel szempontjából, amint azt Carvalho (2014) demonstrálja.

Az eddigiek alapján elmondhatjuk, hogy a makroökonómia mikroökonómiai megalapozásának van egy restriktív, de mindeddig domináns értelmezése, ami szerint egy makroökonómiai modell akkor tekinthető mikroökonómiailag megalapozottnak, ha a modell minden viselkedési egyenlete a klasszikus (tankönyvi) mikroökonómia elvein alapul. Ezzel szemben – véleményem szerint – a mikroökonómiai megalapozásnak érdemesebb egy másik értelmezését alkalmazni. Eszerint egy makroökonómiai modell mikroökonómiailag megalapozottnak tekinthető, ha

  1. figyelembe veszi a háztartások és a vállalatok heterogenitását,
  2. figyelembe veszi, hogy az egyes gazdasági szereplők milyen módon, milyen hálózatokon keresztül kapcsolódnak egymással,
  3. képes megjeleníteni a heterogén szereplők összetételének a változását,
  4. az egyes gazdasági szereplők viselkedési egyenleteit azok preferenciáiból, korlátaiból, várakozásaiból, döntési algoritmusaiból származtatják,
  5. továbbá az előző pontokban felsorolt elvek konkrét implementációját empirikus vizsgálatokra alapozzák.

Néhány megjegyzés a fentiekhez. A mikroökonómiai megalapozás csak akkor hiteles, ha nem feledkezünk meg az 5. pontról. Egy példával illusztrálnám, hogy konkrétan mit értek ez alatt. Egy háztartás viselkedését elvileg sokféle módon származtathatjuk. Feltehetjük, hogy egy sztenderd tankönyvi mikroökonómiai feladatot old meg racionálisan és a várakozásai is racionálisak, de ezt kiegészíthetjük egyéb korlátokkal is (például hitelfelvételi korlátok), de elmozdulhatunk a tökéletes racionalitás feltevésétől a viselkedési makroökonómia valamelyik korlátozottan racionális modellje irányába is. Ezek között a lehetőségek között a modellezőnek nem a priori kell választania, hanem a háztartásokra vonatkozó empirikus kutatások eredményei alapján. Egy másik példa: a termelés hálózati kapcsolatait a modellben nem önkényesen kell meghatározni, hanem a rendelkezésre álló ágazati kapcsolatok mérlege alapján. Mindebből az is következik, hogy az egyes szereplők mikroszintű viselkedését bármilyen modellel magyarázhatjuk, ha azt empirikusan alá tudjuk támasztani, nem kell ragaszkodni a sztenderd mikroökonómiai modellekhez, de a priori nem is kell elvetni őket. Ugyanígy, a várakozások képzésére tett feltevéseinket az egyre bőségesebb erre irányuló empirikus kutatásokra kéne alapozni.

Ugyanakkor azzal is tisztában vagyok, hogy a jelenlegi makroökonómia egyelőre távol van attól, hogy a mikroökonómiai megalapozás fenti kritériumait mind teljesítse. Ezért azokra érdemes mint hosszútávon megvalósítandó célokra tekinteni, de rövidtávon célszerű ezekhez pragmatikusan közelíteni.

Tegyük fel például, hogy egy kutatói csapat nagyon jó empirikus eredményekkel rendelkezik arra vonatkozóan, hogy különböző típusú háztartások fogyasztása hogyan függ a jövedelemüktől, vagyonuktól és egyéb tényezőktől. Ugyanígy becsléseik vannak arra vonatkozóan, hogy az egyes termelő szektorokban a vállalatok termelése és árazása hogyan függ különböző releváns tényezőktől. Emellett részletes mérlegek alapján modellezik az ágazati kapcsolatokat, és hatékony számítógépes kódjuk van, ami az egyedi szereplők viselkedését összegezi, és így szimulálják a makroökonómiai idősorokat. Ugyanakkor nem rendelkeznek mikroökonómiai modellekkel, amik a gazdasági szereplők megbecsült reakciófüggvényeit magyarázzák. Ez a hipotetikus modell szigorúan véve nem teljesíti a mikroökonómiai megalapozás fentebb felsorolt összes kritériumát. Ennek ellenére nyilvánvalóan egy mikroszintről építkező, empirikusan megalapozott modellről van szó, ami ugyan támadható a Lucas kritika irányából, de mégis több köze van a mikroökonómiai megalapozottsághoz, mint egy reprezentatív háztartáson és vállalaton és egyéb irreális feltevéseken alapuló RBC-modellnek. E példa alapján amellett érvelnék, hogy a makroökonómiai modellek mikroökonómia megalapozásában bőven van helye a hibrid megoldásoknak is.

Véleményem szerint a makroökonómia megindult a mikroökonómia megalapozás újragondolásának útján: a heterogén szereplős DGSE-modellek ebbe az irányba történő elmozdulásnak tekinthetők, továbbá a fenti hibrid példa modellje interpretáható úgy is, mint egy ágens alapú makroökonómiai modell. De összességében még sok tennivaló van ezen a téren, elsősorban a mikroszintű viselkedésre tett feltevések empirikus verifikálása hagy még sok kívánni valót maga után.

Ugyanakkor fontos azt is hangsúlyozni, hogy nem szükséges minden makroökonómiai modelltől elvárni, hogy részletes mikroökonómiai magalapozással rendelkezzen. Léteznek a makroökonómiában olyan szándékoltan egyszerű modellek, amelyek egy jól definiált problémára fókuszálnak, és a vizsgált problémához szorosan nem kapcsolódó elemeket azért hanyagolják el, hogy a probléma szempontjából lényeges összefüggésekről ne vonják el a figyelmet. Ezeket stilizált modelleknek nevezem, amik nagyon fontos szerepet töltenek be a makroökonómiában, például jelentősen hozzájárultak a makroökonómia politikák újragondolásához a 2007-08-as válság után. Az ilyen jellegű modellek erényei részben egyszerűségükből adódnak, és nem érdemes dogmatikusan számonkérni rajtuk a mikroökonómiai megalapozást.

Ugyanakkor a stilizált modelleknek korlátja, hogy elsősorban kvalitatív elemzésekre alkalmasak, és a numerikus elemzések szempontjából nem megbízhatóak.[1] Éppen ezért a makroökonómiának szüksége van a stilizált modelleknél részletesebb eszközökre is, amik képesek kvantitatív elemzésekre. Viszont ilyen esetekben az aggregált adatok elégtelen információtartalma miatt szükséges az előzőekben tárgyalt részletes, empirikus orientáltságú mikroökonómiai megalapozás.

Amint a bevezetőben már tárgyaltam, a makroökonómia mikroökonómiai megalapozásának sok ellenzője van, ugyanakkor a kifogások zöme az eddigi gyakorlat és nem az általános alapelv ellen irányul. De léteznek olyan kritikák is, amik túlmutatnak ezen – a következőkben ezekre reagálnék.

A mikroökonómia megalapozás egyik kritikája fizikai analógián alapul. Amint az ismert, az elemi részecskék mikroszintű világával foglalkozó kvantummechanika és a csillagászati léptékekben releváns általános relativitáselmélet predikcióit eddig a kísérletek maximálisan igazolták, de a két elmélet bizonyos pontokon ellentmond egymásnak. Tehát a mai tudásunk szerint a fizikában nem lehet logikailag konzisztens módon eljutni a mikroszinttől a makroszintig. Ennek analógiájára, létezik olyan érv, hogy a mikroökonómiai szinttől sem lehet konzisztens módon eljutni a makroökonómiai szintig. Két probléma van ezzel az ellenvetéssel. Egyrészt, az elemi részecskék szintje és a csillagászati méretek között összehasonlíthatatlanul nagyobb a különbség, mint a gazdasági mikro- és makroszint között. Háztartás és vállalat a Földön „mindössze” néhány milliárd van, ami elhanyagolható az elemi részecskék számához képest. Másodszor, a fizikusok nem nyugodtak bele az említett ellentmondásba, és nagy erőkkel dolgoznak annak kiküszöbölésén. De az ő dolgukat rendkívül megnehezíti, hogy mind az elemi részecskék szintjén, mind kozmikus szinten olyan jelenségekkel találkoznak, amit az emberi elme nehezen tud felfogni (például valami egyszerre lehet részecske és hullám, illetve a tér elgörbülhet). Ilyen nehézségekkel a közgazdaságtanban nem szembesülünk: egy háztartás, vagy egy vállalat viselkedése teljes mértékben felfogható az emberi elme számára. Ezek alapján én azt gondolom, hogy a fenti fizikai analógia teljesen hamis, és nem cáfolja a mikroökonómiai megalapozásnak sem a szükségességét, sem a megvalósíthatóságát.

Egy másik ellenvetés szerint a makroökonómiái jelenségeket nem lehet alulról építkezve megragadni, sőt éppen fordítva, a mikroökonómia szintet is csak a makroszint felől lehet igazán megérteni, hiszen az egyedi döntéseket olyan makroszintű tényezők befolyásolják, mint az intézmények, jogszabályok, társadalmi normák stb. Ez természetesen egy jogos felvetés, hiszen a társadalmi-gazdasági folyamatokban nyilvánvalóan van egy körkörösség, a mikro- és makroszint kölcsönösen befolyásolja egymást. Az előbb említett makroszintű tényezők befolyásolják az egyedi döntéseket, viszont a makroszintű tényezők az egyedi döntések eredőjeként jönnek létre. El lehet képzelni egy olyan modellt, ami mindkét irányú hatást képes lenne maradéktalanul leírni, de naivitás lenne azt hinni, hogy a közeljövőben képesek lennénk létrehozni egy ilyen modellt. Másrészről, nem is biztos, hogy szükség van rá; egy modellnek nem kell a világ minden jelenségét megmagyarázni, sokkal inkább jól megfogalmazott kutatási kérdésekre kell választ adni velük. Pragmatikusan közelítve ezt a problémát: az egyedi döntéseket befolyásoló makroszintű faktorokat meg lehet jeleníteni a gazdasági szereplők döntési korlátaiban, esetleg preferenciáiban.

Összefoglalásként: Numerikus elemzésekre alkalmas, empirikusan releváns makroökonómiai modellt nem lehet csak aggregált összefüggésekre és adatokra alapozva létrehozni. Éppen ezért szükség van olyan modellekre, amik képesek a dezaggregált adatokat értelmezni. Az ilyen makroökonómia modelleket szükségszerűen alulról „építkezve” kell létrehozni. Ezt a megközelítést nevezem a makroökonómia mikroökonómiai megalapozásának. Ez jelentősen eltér attól a gyakorlatról, ami az 1980-as évek óta dominálta a makroökonómiai modellezést, ugyanis a reprezentatív gazdasági szereplők feltételezése éppen a mikroökonómiai megalapozás lényegét, a dezaggregáltságot és az alulról építkezést küszöbölte ki a modellekből.

Világi Balázs


Hivatkozások

Carvalho, V. M. (2014). From Micro to Macro via Production Networks, Journal of Economic Perspectives, 28(4), 23-48.

Ghironi, F. (2018). Macro Needs Micro, Oxford Review of Economic Policy, 34(1-2), 195-218.

Hartley J.E., K.D. Hoover and K.D. Salyer (1997). The Limits of Business Cycle Research: Assessing the Real Business Cycle Model, Oxford Review of Economic Policy, 13(3), 34-54.

Lucas, R. (1976). Econometric Policy Evaluation: A Critique., in K. Brunner and A. Meltzer. (eds.). The Phillips Curve and Labor Markets, Carnegie-Rochester Conference Series on Public Policy. 1, New York: Elsevier, 19–46.

Wren-Lewis, S. (2018). Ending the Microfoundations Hegemony, Oxford Review of Economic Policy, 34(1-2), 55-69.


[1] Erre éppen a megelőző bejegyzésem szolgáltat példát, ahol egy olyan tanulmányt szemléztem, amiben a szerző egy stilizált modell segítségével nem triviális összefüggésekre irányította rá a figyelmet, de a modell elnagyoltsága miatt kérdéses, hogy a numerikus analízisen alapuló jóléte elemzése komolyan vehető-e gazdaságpolitikai szempontból.


Főoldali kép forrása: pixabay.com