„A következő 20 éven belül komoly válsággal nézünk szembe: a klímaválsággal” – interjú Steve Keen-nel

Egy tudományos paradigma hívei jellemzően úgy viselkednek, ahogy Max Planck írja le a kvantummechanika fogadtatását a kortárs tudóstársak körében: „Egy új tudományos tény nem úgy diadalmaskodik, hogy meggyőzi ellenfeleit, és megvilágosítja őket, hanem úgy, hogy ellenzői lassan meghalnak, és felnő egy új generáció, amely ismeri azt”.

A klímaváltozás a bankokat sem kíméli

A holland jegybank részletes kutatást közölt arról, hogyan érdemes figyelembe venni a klímaváltozás középtávú hatásait a banki stressztesztekben. A tanulmány felhívja a figyelmet arra, hogy a bankoknak fel kell készülniük ilyen szcenáriókra, valamint arra is, hogy a szabályozói lépések megtételének halogatása legalább akkora kockázatot hordoz, mint az azonnali drasztikus lépés.

Társadalmi és környezeti hatású befektetések, ESG: üres hívószavak vagy szükségszerű változások?

A piaci mechanizmusokba vetett hit, amely szerint a gazdaságban rendelkezésre álló erőforrásokat elegendő a profitra és a kockázatra koncentrálva a piaci visszacsatolások mentén allokálni, már számtalan módon megcáfolásra került. Az ESG a rövid és a hosszú távú optimalizáció közti szakadékon szeretné a szélesebb értékek alapján álló hidat megteremteni.